2012. március 10., szombat

Grillezett kacsamájtorony



4 személyre:
0,50 kacsamáj
2 db alma (0,00 kb: 8 szelet)
0,15 vöröshagyma
0,15 liszt
só, frissen őrölt feketebors
0,5 napraforgó olaj

* A kacsamájat felszeleteljük, úgy hogy személyenként 2 db jusson mindenkinek. Majd frissen őrölt borssal megszórjuk. Közvetlen tálalás előtt süssük meg vas serpenyőben, mindkét oldalát 4-4 percig.
* A tisztított vöröshagymát éles kés segítségével vágjuk fel, minél vékonyabb karikákra, majd óvatosan szedjük szét őket és forgassuk meg jól a lisztben. Forró bő olajba süssük ki úgy, hogy jó ropogós legyen, azonban vigyázzunk a sütéssel, nehogy megkeseredjen. Szalvétára szedjük ki, hogy a felesleges olajt felszívja.
* Az almákat vágjuk ujjnyi vastag karikákra, a magházat távolítsuk el, majd vas serpenyőben a májjal együtt süssük meg mindkét oldalát.

…és legyünk stílszerűek. Ha, már kacsamájat készítünk, akkor tekintsük meg, hogy is főz,
Donald kacsa!



gyümölcsragu:
0,05 barnacukor
0,05 vaj
0,05 sárgabarack
0,05 szőlő
1 citrom leve
0,02 mandula
1 dl fehérbor

Kevés vajat olvasztunk, amibe a barnacukrot elkezdjük karamellizálni. A felezett szőlőt és a metéltre vágott aszalt sárgabarackot és a szeletelt mandulát megforgatjuk a barnacukros vajba. Öntünk rá bort és szűrt citrom levét, majd a hideg felkockázott vajat hozzáadjuk. Olvadásig keverjük, és azonnal tálaljuk.


burgonya lepény:
0,40 burgonya
2 db egész tojás

A tisztított burgonyát lereszeljük, majd lobogó forró vízbe mártjuk. Ezután hidegvízzel leöblítjük, és amikor jól lecsurgattuk róla a vizet, akkor összekeverjük az egész tojással, majd sózzuk. Sütőpapírra kis halmokat rakunk, amit egy spatula segítségével jól lenyomkodunk (kb: akkorák legyenek, mint az almakarikák). Sütőben 10 perc alatt 160 C-on pirosra sütjük.


Tálalás:
A tányér közepére váltakozó sorrendbe, egymásra helyezzük a burgonyalepényt, rá az alma karikát, arra a májat, majd még egyszer megismételjük ugyanezt. Gyümölcsraguval körberakjuk, a tetejére ropogós hagymakarikákat halmozunk.
Foodafok


3 megjegyzés:

Alexandra írta...

Nyami!
Ez tipikusan az az étel, ami nekem nagyon bejön - krumpli nélkül persze.
Meg is fogom csinálni :)

Nathalia írta...

Muy buen plato. Se ve divino.
Un abrazo

Alexandra írta...

A gyerekeimnek nagyon tetszett a video :) Zsebi azonnal kovetelte a tobbi Donald kacsat :D

Kivancsi vagyok, vajon a gofri recept valoban mukodik-e? Valoszinuleg :)