2011. június 21., kedd

Lazactatár




A füstölt lazacot nagyon apróra vágom, és adok hozzá mozsárba tört fekete borsot. A paradicsomot és a kígyóuborkát szintén apró kockára vágom, amit petrezselyemzölddel keverek össze. Fémkarikába rétegezve tálalom, majd mézes mustárszószt adok mellé. Kapor levéllel díszítem. Nagyon jól illik hozzá a rozmaringos griccini.


mézes mustárszósz:
A mustárt elkeverem frissen facsart citromlével, ízesítem sóval, fehérborssal, majd lassan csurgatom hozzá az olajt. Majdnem úgy készítem, mint a majonézt. Utána ízesítek pár kanál barnacukorral és néhány csepp balzsamecettel.

grissini:
kb: 40 dkg finomliszt
1,5 dl víz
1 dl tej
2 dkg élesztő
1 tk. cukor
csipet só


A tejbe felfuttatom a morzsolt élesztőt, és a cukrot. A többi hozzávalót beleöntöm egy nagyobb tálba, majd hozzáadom az élesztős tejet, és alaposan kidolgozom (én általában a dagasztást, a kenyérsütő géppel szoktam elvégeztetni).
A kész tésztát legalább 30 percig hagyom kelni. Lisztes deszkára borítom, és alaposan kidolgozom. Pihentetés után egy kicsit megpaskolom a tetejét, hogy a felesleges levegő eltávozzon belőle, majd ujjnyi vékonyra nyújtom, és késsel hosszú csíkokra vágom. A csíkokat megsodrom, vagy a két végét ellentétes irányba megtekerem.
Sütőpapíros tepsire teszem a vékony csíkokat, és még 20 percet pihentetem. A sütőt 180 melegítem. A grissiniket tojás sárgájával, vagy tejjel lekenem, majd a sütőbe teszem. Addig sütöm őket, amíg szép arany barnák lesznek.

infó: a képek, megint telefonnal készültek, ezért nem olyan tiszták
Foodafok

9 megjegyzés:

Nathalia írta...

Hola!! Que buen plato nos muestras hoy. A mi me encantan los tartaros y este se ve buenísimo con el tomatito y el pepino.
Un abrazo y buena semana

São Ribeiro írta...

QUE DELICIA QUE DEVE SER, OS INGREDIENTES AGRADAM, E ADORO APRESENTAÇÃO...UMA DELICIA COM CERTEZA.
BJS

Eszter írta...

Már milyen régóta tervezem, hogy kipróbálom... nagyon jól néz ki!

Bianka írta...

Remek, nagyon finom lehet

Raindrop írta...

Most cink vagy sem, kb. 3 héttel ezelőtt ettem először lazacot, kaporral és citrommal. :)
Nem igazán szeretem a halat, de a párom azt mondta, ezt most meg kell enni! :) És tényleg nagyon finom, azóta másként nézek a lazacra.
Nagyon szép az étel, szívesen megkóstolnám.

Linda írta...

I love this! What a simple yet elegant way to serve smoked salmon - one of our favorite snacks. Beautiful presentation also.

Márti írta...

Meghívnálak egy játékba! ha kedved van, látogass el hozzám!

trinity írta...

Az egyik gyengém a füstölt lazac ( nem mintha azon nőttem volna fel, de azért ünnepi alkalmakkor előkerül)! Imádom, de eszembe sem jutott még ebben a formában, bár ahogy látom, nem is annyira bonyolult. Nagyon gusztusos az öntettel, a grissini is csodás! Köszi szépen az ötletet, elmentem magamnak!

Mónika írta...

Csodálatos ételköltemény!