2011. október 13., csütörtök

Hortobágyi húsos palacsinta evolúció.1990



Már a cím alapján is lehet érzékelni, hogy itt valami folyamatról, valami fejlődésről van szó. A 70-es években megtapasztalt és akkor valóban nagyszerűnek mondott és tálalt ételek sokasága láttán, az ember azt hihette, hogy amit az akkori szakemberek a tányérra tettek az mind szent és sérthetetlen. Úgy voltam vele, hogy ha én is így készítem és tálalom, akkor nagy baj nem lehet. Ámbár, mikor külföldi útjaim elkezdődtek, akkor valami mást láttam, ami egy picit megvilágosította elmémet, és kezdet a sűrű köd szép lassan felengedni.


Egyre nagyobb lendülettel vetettem bele a szakmába magamat, hiszen magamon éreztem, hogy könnyebben és görcs mentesebben mozgok saját területemen, ahol addig azt hittem, hogy mindent tudok. A gyors mea culpa és szakmai átrendeződésnek köszönhetően, felszabadultan dolgoztam tovább, és a mai napig vallom, hogy botorság kijelenteni magáról az embernek azt, hogy: "mindent tudok". Nem! Ebben a szakmában az ember folyamatosan tanul! És ez így van rendjén, ezáltal mindig lehet teljesíteni a száz százalékot, úgy, hogy észre sem veszem, valójában mennyit is dolgozom. Ezeken a külföldi munkák során kellet a palacsintának is tovább fejlődnie, akárcsak nekem. A 90-es években ismertem meg azt az irányzatot, ami már 20 éves múltra tekintet vissza, de sajnos a vasfüggönyt nem sikerült áttörnie. Külföldre kellett menni, dolgozni, hogy a hályog szemünkről és agyunkról lehulljon.


Ezt az irányzatot úgy hívták, hogy „nouvelle cuisine”. A vendégek az adagon túl, a megjelenésre is nagyon igényesek és fogékonyak voltak. Kellett a palacsintán változtatni. Szerintem érdemes volt. A palacsinta töltelékének váltogatása lényegtelen, de én a borjú húsból készült tölteléket favorizálom, a csirkéshez képest, ami a sztenderd volt. És a tálalás? Kinek a pap, kinek a papné. Embere válogatja. Azért a recept leírást és a 70-es évekbeli tálalást itt érdemes megnézni. És ne felejtsük el, az evolúció folytatódik. A 2010-es verziót hamarosan felteszem.
Foodafok


11 megjegyzés:

são33 írta...

COMO SEMPRE UMA EXCELENTE APRESENTAÇÃO.
LINDO...
BJS

Petra írta...

Tetszik a tálalás! Jó is, hogy eszembe juttattad a hortobágyi palacsintát, már nagyon régen készítettem. :)

Eszter írta...

Szeretem, hogy mindig ilyen történetet írsz a receptekhez! Szuper a tálalás!

István írta...

Ez egy igazi műalkotás! Gyönyörűen van szervírozva! Köszönet érte.

Nathalia írta...

Que panqueque más bonito!!! además estoy segura de que estaba delicioso.
Me encanta la forma en la que presentas tus platos, ahí se ve que eres un profesional de la cocina.
Un abrazo y que tengas una buena semana.

Kriszta írta...

Igazi műalkotás,csakúgy mint az előző recept!

Kiara írta...

Che meravigliosa presentazione!

Miriam írta...

What a beautiful presentation! Miriam@Meatless Meals For Meat Eaters

Rita Konyhája írta...

Így már én is készítettem korábban, jól le is szóltak miatta, hogy ez nem Az. Szerintem meg csodás így.

Lizzy írta...

Stunning beggar's purse...so well done and garnished beautifully~

Jesse @ Happy Go Lucky Vegan írta...

Your pictures are gorgeous and look delicious!