2012. március 24., szombat

Fahéj Magazin



Kedves idelátogató, hűséges olvasóim, barátaim.

“Mi az, ami képessé tesz bennünket, hogy elérjünk egy célt, egy álmot? Csak ez a kis szó: akarom. Nincsenek leküzdhetetlen akadályok, csak emberek, akik nem hisznek az akadályok legyőzésében.” (Kurt Dimberger)

Örömmel értesítek mindenkit, hogy blogom, az eddigi legnagyobb megtiszteltetésben részesült, hiszen egy induló Gasztro Magazinba kértek fel, hogy néhány recepttel járuljak hozzá a magazin beindításához. A kérésnek örömmel tettem eleget és büszkén mondhatom, hogy egy igen igényes magazin születésénél, részt vehettem. A szerkesztők által megbízott, különböző stílusú szakemberek, igen magasra tették a mércét, az olvasók érdekében. Ennek köszönhetően, lehetőségem nyílt arra, hogy egy kicsit a kulisszák mögé is bepillantást nyerhessek. Itt szembesülhettem vele, milyen lelkiismeretes munkát végzett mindenki. A szerkesztők, értsétek szó szerint, éjt-nappal dolgoztak, finomítottak minden egyes bejegyzésen, képen, recepten, hogy valóban egy olvasmányos, igényes újságot tarthasson az olvasó a kezében. Bízunk benne, örömmel fogjátok vásárolni, és olvasni ezt a gasztro magazint, és Ti is, saját ismeretségi köreitekben felhívjátok a figyelmét mindenkinek erre az újságra, hiszen Nektek készült. Dekortippek, trükkök, receptek minden mennyiségben, és minőségben. A többi, hasonló jellegű magazinhoz képest, az ára is nagyon baráti lesz. Ti is meggyőződhettek majd róla. A Faháj Magazinnak, sok-sok évet, a szerkesztőknek és a benne résztvevőknek KÍVÁNOK, sok örömet a további munkájukhoz.

MEGJELENÉS: 2012 március végén!!!

Keressétek az Újságárusoknál, és Kérjétek akkor is, ha azt mondják nektek: - már elfogyott -, és kérek mindenkit, lájkoljátok a Facebook-on.
Foodafok


5 megjegyzés:

sedith írta...

Gratulálok!:) Ha minden igaz, én is kapok egy példányt belőle.:) Kíváncsi vagyok rá.

Kriszta írta...

Hű,ez tökjó!Még egy gasztromagazin!Már nagyon várom!
Gratula,hogy bekerültél!

Erika írta...

A neve alapján máris ígéretes!

Vicuska írta...

rguesÉrdeklődéssel várom és gratulálok! :)

István írta...

Egy közös ismerősünk szólt nekem, már több hónapja, hogy készülni fog egy ilyen remekmű. Lám most el is jött az ideje, hogy testet öltsön.

Biztos hogy megveszem, már csak azért is , mert egyszer lehet, hogy a benne lévő ételekből egy pár felkerül a "La Fiesta" étlapjára is. :-)