2011. április 10., vasárnap

Sült kacsacomb, vörösboros-almás lilakáposztával



A combokat, alaposan bedörzsöltem sóval, borssal és majoránnával. A tepsibe bőrös felével lefelé fektettem, és annyi vízet és némi vörösbort öntöttem alá, hogy félig ellepte. Tettem még hozzá fél fej vöröshagymát, 2 gerezd fokhagymát, 1 db almát negyedelve és 1 db narancsot aminek a héját levágtam, és a levét ráfacsartam. 140 °C sütőben másfél órát letakarva sütöttem-pároltam (félidőben megfordítottam), majd lekerült róla a fólia, és a hőmérsékletet megemelve (200°C) tovább sütöttem, míg szép piros szint nem kapott. Természetesen a benne lévő szafttal folyamatosan locsolgattam. A végén a megmaradt szaftot leszűrtem, lezsíroztam, majd beforraltam. Ezt a tálalásnál a vendégnek lehet kínálni, mert ha száraznak érzi, akkor tökéletesen illik hozzá. Sőt! Muszáj vele locsolgatni, akár a combokat, akár a káposztát vagy a burgonyát.


Köretnek kastély burgonyát készítettem,.....
....ami nem más mint a cikkekre vágott nyers burgonya éleinek megfaragása, majd félig megfőzése enyhén ízesített vízben, majd bő forró olajban való kisütése. Továbbá almás párolt káposztát adtam még mellé.

Almás párolt lilakáposzta....
..... a káposztát vékonyra felszeleteljük, az almákat félbe vágjuk, belsejét eltávolítjuk és felszeleteljük. A hagymát félbe vágjuk és felszeleteljük. Egy edénybe olívaolajt öntünk, 2-3 kanál barnacukrot elkezdünk, óvatosan karamellizálni, majd hozzáadjuk a vöröshagymát, és mindezt megpirítjuk. Hozzáadjuk a lilakáposztát, jól összeforgatjuk, mikor majdnem kész, akkor hozzáadjuk a szeletelt almát is. Ízesítjük sóval és némi és köménymaggal. Ráöntünk ízlés szerint egy kevés vörösbort. Lefedve kis lángon néhány percig tovább pároljuk, néha óvatosan megkeverjük, hogy ne törjön össze, és ha kell, még cukorral ízesítjük. Kb. 45 perc alatt elkészül, akkor még hagyjuk kicsit lefedve, mert így is párolódik.
Foodafok

12 megjegyzés:

Whats Cookin Italian Style Cuisine írta...

This looks perfect for a Sunday dinner today!

Kreatív konyha írta...

Nagyon jól néz ki!

Bianka írta...

Csodásan néz ki, nagyokat is nyelek a képeket nézva

Elisabeth írta...

Jajj de milyen guszta és finom. Gyönyörü a prezentáció is!
Milyen jó volna ha mi is tudnánk itt külön kacsa combot venni, de csak egész fagyasztott kacsát vehetünk ami borzasztó drága...sajnos:-((

Heidi írta...

many many tanx for your vistit on my food-blog!
i'added you on my link and best friend!
see you!

Miriam írta...

Ooo, those veggies look so scrumptious! Miriam@Meatless Meals For Meat Eaters

Nathalia írta...

Este plato se ve riquísimo. Además la presentación es estupenda.
Un abrazo y saludos desde Madrid

http://elpuntodelcaramelo.blogspot.com

Raindrop írta...

Vörösboros-almás lilakáposzta...
számomra megunhatatlan. :) A kacsát sajnálom megenni, elég cuki állat, de amikor így együtt ettem őket, nagyon finom volt.
Szépséges a tálalás!

Linda írta...

So good! How do you do it? Each and every dish looks and sounds so delicious and beautiful! It's getting late here, but wanted to stop by and see what you were up to. Hope to come by tomorrow to look some more. Have a good night!

Angela írta...

Really lovely - very much a spring dish!

blogencontrandoideias írta...

Adorei as receitas!!
Fabiola.
http://blogencontrandoideias.blogspot.com/

Foodafok írta...

Köszönöm a hozzászólásokat és a látogatásokat mindenkinek.