2011. január 20., csütörtök

Bordírozott sertésszűz


Szilveszteri menüválasztásnál próbálgattunk néhány ételt, hogy melyik is szerepeljen főételként. Nem lett győztes, pedig nagyon dekoratív lett szerintem. Viszont január elején, egy másik alkalommal, szerepelt egy menüsor főételeként. Mindenki elégedett volt.

Bordírozott sertésszűz:
Thomas Keller féle hús előkészítés, ami abból áll, hogy a húst 6%-os sóoldatba rakjuk egy éjszakán keresztül, majd 6 órás hideg vízben való áztatás után, törlőruhával szárazra töröljük. Ízesítésére bőven elegendő a durvára őrölt bors. Kétujjnyi vastag szeletekre vágjuk, majd bacon szalonnába tekerjük. Forró vasserpenyőben kevés olajjal mindkét oldalát 3 percig sütjük, majd 56°C-os melegítő szekrénybe helyezzük tálalásig. A hús rózsaszínű, de nem véres, mégis ízletes, szaftos.

Zöldséges rétes:
2 db sárgarépát, 1 db zellergumót, 1 db cukkini, 1 db póréhagymát julienre vágunk, és vajon megpirítjuk. Sóval, borssal, bazsalikommal, kevés lestyánlevéllel, frissen vágott petrezselyemmel ízesítjük. Mikor zöldségünk megpirult 3 db habosra felvert tojást keverünk bele. Ezt a tölteléket tekerjük bele réteslapjainkba. 200°C–os sütőben pirosra sütjük. A rétesbe lehet még rakni, akár brokkoli rózsát, ceruzababot, gombát vagy bármi más zöldséget is.

Tökpüré:
Nagyon kevés saját főzőlevével készített burgonyapürébe keverjünk el, sütőben sütött, szőrszitán átpasszírozott sütőtököt. Vasrácson sült cukkini lapra tálaljuk a gyöngyhagymával együtt.

Gyöngyhagyma:
Forró vajon átforgatott gyöngyhagyma, frissen vágott petrezselyemmel és kevés gyömbérrel ízesítve.

Paprika soute:
Kápia paprikákat apró kockára (concasse) vágjuk, lepirítjuk, bazsalikomos pesto-val ízesítjük.

Csípős mogyorószósz:
Kristálycukrot karamellizálunk, majd felöntjük egy kevés vörösborral. Rakunk bele egy kanál mézet, apróra vágott chili paprikát, majd ízesítjük jó minőségű balzsamecettel. Beletesszük az apróra darált mogyorót, és mártás sűrűségűre befőzzük. Tálalásnál, az utolsó pillanatba, írójától elválasztott vajat forralunk bele.

Tálalásnál a tetejére, vékony szeletre vágott, lisztben megforgatott és forró olajban kisütött padlizsán chipset adunk.

9 megjegyzés:

Ami írta...

Ó, ez valami fenséges ! :)

Bianka írta...

Nagyon finom lehet és mesés a tálalás is

Citromhab írta...

Éppen várakozik a hűtőben némi szűzpecsenye, feltétlen kipróbálom ezt a receptet:-)

Elisabeth írta...

Egy kimondott GASZTRÓ ART...mint egy gyönyörü festmény, de az a jó hogy lehet megkostólni!
Gratulák, egy csodás és finom összeálitás!

Eszter írta...

Nézz be hozzám, szeretnék Neked adni valamit! ;-)

Elisabeth írta...

Már itt voltam nálad egy pár napja, és ujra vissza látogattam hogy értesitselek, egy blog dijjal, amit Krisztinátol kaptam.

Szeretettel tovább adom hozzád, csak látogassál a blogomra, és add tovább te is!

Bianka írta...

Sok szeretettel vár nálam egy díj nézz be hozzám :)

chriesi írta...

Hujj ez iszonyú jól néz ki!!

Vicuska írta...

Engem a zöldséges rétes hozott a leginkább izgalomba!