2011. március 23., szerda

Díjak, és a "téli álom"


Valahogy tél vége felé, teljesen le voltam lassulva. Mint a medve, aki a téli álmát alussza. Ébredeztem, ébredeztem, de valahogy nehezemre esett felébredni. Észre sem vettem, hogy két díjat is kaptam. Az egyiket Krisztinától, aki a "Krisztina konyhája" blogot készíti. Nemcsak az én, hanem mások véleménye szerint is, igen nagy sikerrel. Sajnos, a verebek azt csiripelik, hogy elfoglaltságra hivatkozva, blogjához társszerzőt keres, de én erről lebeszélném. Persze, ha a társ, mondjuk egy családtag vagy rokon, akkor más a helyzet. Majd, ő meghozza a döntést. A Díjat, viszont nagyon szépen köszönöm.

A három blogger, akiknek a díjat szeretném továbbadni, a következők:


ooOOoo

A másik Díjat, Biankától kaptam aki a "Kiskonyhám ízei-t" szerkeszti. Bianka konyhájában azt szeretem, hogy nagy precizitással készíti blogját és ételeit. Igazi közösségi ember, hiszen minden jótékonysági akcióban lelkesen vesz részt, és minden meghirdetett versenyt, igazi kihívásnak tekint. Ezeken a versenyeken nem adja alább 100%-nál, és mint egy oroszlán küzd a legjobb helyért. Ahogy nézem a versenyek eredményeit, igen sikeresnek mondhatja magát. A tőle kapott Díjat, nagyon szépen köszönöm.

A feladat nehéz, hiszen 10 blogot kellene megjutalmaznom, ámbár százat is meg tudnék nevezni. Számomra mindenki fontos. De azonban, egyfajta új szokást bevezetvén, külföldi gasztro bloggereket is Díjazni fogok.

Íme, az általam kiválasztott 10 jelölt:


Foodafok

10 megjegyzés:

Linda írta...

Congratulations and thank you! I'm so glad I can translate your blog now. Maybe I should have a translator I mine too. I'm proud to accept the award and will find the time in the next couple of days to write about it after I finish up my food memoir for my writing class tonight. Have a great day! I'll be back soon to look at your blog now that I can read it English.

Caviar et Lentille írta...

Nagyon szépen köszönöm! Megtisztelő egy ilyen lista tagjának lenni. Hamarosan én is felébredek téli álmomból és kiválásztom a jelöltjeim:)

Márti írta...

Nagyon köszönöm a díjat, meglepett,ilyesmire nem számítottam ez az első! :-)
köszi!!!!!

Sandra írta...

Congrats on your award and thank you so very much for sharing one with me among those fantastic bloggers!
Have a wonderful day!

Mézesélet írta...

Kedves Foodafok! Nagyon szépen köszönöm a díjat.

Unknown írta...

Congratulations and thank you for your thought!
Have a nice day!
Barbara

Elisabeth írta...

Gratulálok a dijhoz neked. Köszönöm szépen ezt az aranyos dijat, ilyen még nem kaptam. Igyekszsem fel tenni a blogomra, és megemliteni téged.
Három blogozó itt ugyszintén az én barátaim, és engemet is követnek.
Szép napot kivánok neked!
xoxo

Könyvlelő Kritta írta...

A blogomon vár egy kis meglepetés, ha benézel hozzám, valamint Eszter játékának keretében szeretnék küldeni „Egy jó szót”, mivel nagyon szeretem a blogodat, és sokat olvasgatom, tanulok Tőled.
http://eszterszappan.blogspot.com/2011/03/egy-jo-szo-jatek.html

Anikó írta...

Nézz be hozzám légyszíves egy szóra:-)))

Linda írta...

Thank you again, and I posted my award. Have a great day!