2011. január 26., szerda

Blog Díj



(......"Az emberrel szinte egyidős a vágy, hogy kitűnjön a többiek közül, és elismerést kapjon, illetve adjon. Első pillanatban talán furcsának tűnik, de a díjat odaítélni és adni is legalább olyan dicsőség, mint megkapni azt. Elcsépelt fordulat, de mint annyi közhely, bizony igaz, már a görögök, vagy ha közelebbi példára gondolunk, már a rómaiak is díjazták kiválóságaikat, hőseiket. A görögök babérkoszorút nyújtottak át az olimpia bajnokainak, akiknek azért persze maradandóbb emléket is állítottak, hisz szobrukat és márványba vésett nevüket is az utókorra hagyták. A pragmatikus rómaiak, mint annyi mást, a babérkoszorút is átvették a görögöktől, ám általában megtoldották azt egy-egy jókora aranymedállal is, s az ókortól napjainkig oly sok minden változott az emberiség életében, de a díjak, kitüntetések sosem tűntek el."...... - Prima Primissima)

Óriási meglepetés és megtiszteltetés ért, mikor szertartásos készülődéssel nekiültem blogom további szerkesztésének. Szinte kapkodtam a fejemet.
Eszter, Bianka és Elisabeth ajándékozott meg, e csodás díjjal, szinte azonos időben. Bár az időjárás jelentést néztem, de sarkvidéki hideg levegő mellett, nem volt tudomásom erről a díjesőről. Igazán meghatottak üzeneteikkel, hogy vár rám egy meglepetés. Mindent átolvasván, jöttem rá, hogy tulajdonképpen én szerettem volna őket megajándékozni egy díjjal, de megelőztek. Viszont látom, hogy oket sem "kímélte" a blogozók díjazási láza, teljesen jogosan, hiszen nagyon is megérdemlik. De most jön a neheze. Kiket is válasszak. Mert nehéz találni, hiszen sokaknak adnék. De azért megpróbálom.

Íme a jelöltjeim, akiknek blogjait mindig szívesen böngészem, és akiknek szeretettel továbbadom a díjat:


A szabályok a következők:
- Írj egy bejegyzést, amelyben közzé teszed a Liebster-Blog képet, és másold be ezt az útmutatót.
- Linkeld be annak a személynek a blogját, akitől a díjat kaptad, és hagyj nála egy hozzászólást, hogy elfogadod a díjat, és add meg a bejegyzésed elérhetőségét.
- Ezután gondolkodj el, melyik az a 3-5 blog, amelyiknek tovább szeretnéd adni a díjat, linkeld be őket a bejegyzésedbe, és értesítsd őket egy hozzászólásban a jelölésről.
- Tehetséges kezdő blogolókat részesíts előnyben,
(ne olyanokat jelölj, akiknek több 100 követője van.)

7 megjegyzés:

trinity írta...

Gratulálok a díjhoz!
Örülök, hogy megtaláltam a blogod, köszi, hogy az olvasóm lettél. Jövök hozzád, mert látom, egy igazi profival van dolgom, rengeteget tanulhatok tőled! Nagyon színvonalas a blogod, tetszik!

Alexandra írta...

Nagyon szépen köszönöm a díjat!
Igazi meglepetés volt :)

Selectfood írta...

Gratulálok neked a díjhoz, és a blogodhoz is, tetszenek a receptjeid és a fotóid!
Nagyon köszönöm a díjat, igazán megtisztelsz vele.

Kiskukta írta...

Nagyon szépen köszönöm a díjat, nagyon meglepett hogy tőled kaptam, meg hogy egyáltalán kaptam. A blogod nagyon tetszik, örülök, hogy így rádtalálhattam!

Esuta írta...

Tisztelt Mesterszakács úr!
A fotói teljesen tökéletesek, a tálalás meseszép, az ételek fantasztikusak. Nézzen be hozzám, várja egy meglepetés!

trinity írta...

Nálam is ugyanez a meglepi vár:))

Reni írta...

Köszönöm szépen ezt a díjat is :)