"A mondanivalód csak nagyon kevés embert fog érdekelni, de ez így van rendjén. Ne feledd, egy ember értéke nem csak a köréje csődülő tömeg nagyságával mérhető."
HOZZÁVALÓK,
6-8 főre
0,50
burgonya (cikkre vágva)
0,10
vaj
4
csemegehagyma, vékonyan szeletelve (a fehér rész levesbe, a zöld rész a
tálaláshoz)
2
gerezd fokhagyma (aprítva)
0,05
liszt
7
dl tej
1
dl tejszín
3
dl zöldség alaplé
1
teáskanál só
őröl
fehér bors (ízlés szerint)
0,10
húsos bacon szalonna
0,10
dkg cheddar sajt, reszelt (vagy eidami)
1
dl tejföl
ELKÉSZÍTÉS:
Tisztítsuk
meg a burgonyát, vágjuk cikkekre, majd tegyük tepsibe. Morzsoljuk rá a vajat,
sóval, borssal ízesítsük. 140°C-os sütőben 30 percig süssük meg. 10 percenként
lapátkanál segítségével keverjük meg, hogy minden oldala süljön meg és szép
piros szint kapjon.
Miután
megsült a burgonyánk, szűrjük le, hogy a burgonya alatt lévő vajas folyadékkal
elindíthassuk a leves főzést. Ebben a vajas folyadékban dinszteljük 1 percig a
hagymát és a fokhagymát. Adjuk hozzá a lisztet, amit 1-2 percig pirítunk.
Vigyázzunk rá, nehogy nagyon megbarnuljon. Fokozatosan adjuk hozzá a tejet,
amit habverő segítségével simára keverünk. Óvatosan forraljuk fel.
A
megsült burgonyát adjuk hozzá a leveshez, forraljuk együtt 5 percig, adjuk még
hozzá a tejfölt, majd egy bot mixer segítségével turmixszoljuk krémes állagura.
Ízesítsük sóval, borssal.
A
húsos bacon szalonnát vágjuk vékony csíkokra, majd forró serpenyőben állandó
kevergetés mellett süssük ki, hogy ropogós, zsírmentes bacon szalonnát kapjunk.
Merjük
ki tányérba krémlevesünket, gazdagon szórjuk meg, vastag csíkokra reszelt
sajttal, aminek a tetejét a sült bacon szalonna darabokkal és a csemegehagyma
zöldjével díszítünk.
Foodafok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése